Megteheti az iskola, hogy igazolt sportolót kikérővel nem engedi el edzésre?
A köznevelési törvény szerint délután négyig kötelező a gyerekeknek részt venniük a foglalkozásokon, ám ez egy felmentés írásával, amit az igazgatónak el kell bírálnia, felülírható. Hiszen a Gyermekjogi Egyezmény szerint, joga van a gyerekeknek a sporthoz és a szabadidőhöz.
Elindult az általános iskolai beiratkozás - mutatjuk, mit kell róla tudni
A szülőknek összesen két napja van beíratni az általános iskolába a szeptembertől tanköteles gyerekeiket.
Hamarosan a legkisebbek is iskolába mennek - itt van minden az általános iskolai beiratkozásról egy helyen
Online már elindult az ügyintézés, személyesen azonban csak április második hetében lesz. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az első osztályba készülő általános iskolások beiratkozásáról.
Csillagászati összegeket fizetnek a szülők a nemzetközi magániskolákban
Az általános iskolai tandíjak évente több millió forintba is kerülhetnek egyes magániskolákban, és ehhez gyakran különböző egyszeri vagy rendszeres költségek is társulnak. Megnéztük, mennyibe fájna, ha nemzetközi magániskolába akarnánk íratni a gyerekeket.
Zsidózás miatt indulhat eljárás egy budapesti történelemtanár ellen
Az érintett pedagógus azonnali hatállyal felmondott a munkahelyén.
Közeleg a beiratkozás az általános iskolákba - itt nézhetitek meg, melyik a körzetes intézményetek
Az elsős gyerekeket a lakcímük alapján az úgynevezett körzetes iskolába kell beíratni.
Bilincsben vitték el a rezi általános iskola tanárát
Kiskorú elleni szexuális visszaélés gyanúja miatt tartóztatták le a tanárt.
Csúfolták az iskolában, ezért megpróbált végezni magával egy mohácsi diáklány
A lányt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Bombafenyegetést kaptak az általános iskolák Tápiószelén, lezárták a környéket
Újabb két iskola kapott fenyegetést.
65 ezer fölé emelkedett az általános iskolába járó SNI-s diákok száma
Egy év alatt mintegy 2500 fővel lett több SNI-s általános iskolás.
Gyerekeket sodort el az autójával egy 48 éves anya Dégen
A településen arról pletykálnak, hogy szándékosság történhetett, mert a nő gyerekét zaklatták az általános iskolában.
Matekos teszt: tudsz olyan jól számolni, mint egy ötödikes matekversenyző?
Az 5. osztályosoknak szánt Zrínyi Ilona Matematikaverseny feladatai közül válogattunk. Te továbbjutnál a következő fordulóba?
Karddal fenyegetőztek, mert egyikük gyerekét felpofozták az iskolában
A borsodi férfi egy barátjával közösen ment el annak a gyereknek a családjához, aki felpofozta a helyi általános iskolában az ő gyerekét. A cél bosszúállás volt.
80 évesen ült vissza az iskolapadba egy görög férfi
12 évesen ott kellett hagyja az iskolát, hogy segítsen apjának a földeken, de még most is éhezi a tudást.
Felháborodott szülők panaszkodnak a 4. osztályos olvasókönyvbe került népmese miatt
Szerintük Benedek Elek Világszép Ilonka című horrorisztikus elemekkel megtűzdelt meséje nem a megfelelő választás a népmesék jellegzetességeinek bemutatására.
Indulnak az általános iskolai nyílt napok is
Novembertől az általános iskolák is nyílt napokkal várják a szülőket és a leendő elsősöket.
Tankos és rakétavetős kifestővel térhettek haza egy általános iskola pályaorientációs napjáról a gyerekek
Az előadást 8-9 éveseknek tartották, amin olyan honvédelmi alapismeretekről szóló munkafüzettel is gazdagodhattak a gyerekek, amit feltehetően sokkal idősebb korosztálynak szántak.
Harminc év után fejezte be az általános iskolát a terézvárosi köztisztaságiaknál dolgozó férfi
Első sorban a saját szorgalma árán ért el, de a „fél cég” is folyamatosan segítette céljában. Sikersztori a terézvárosi köztisztasági cég egyik csapattagjáról.